A citrusfák, mint uradalmi szimbólumok már a mitológiában is megjelennek. Nagy Sándor hozta magával Európába, mint a perzsa almát.
Akinek citrusfái voltak, nagy úr volt. Miután a hódítók Európába hozták, hamar kiderült, hogy csak zárt kertekben, sok öntözéssel tudták életben tartani ezeket a növényeket, melynek gyümölcsei a gasztronómiában, a gyógyászatban nagy sikernek örvendeztek.
Hamarosan nem volt olyan előkelő nagyúri ház, akinek az otthonában ne lett volna egy narancsos kert. A gazdagság, a műveltség, az egészség jelképei lettek. Hiszen gazdag volt, aki ezzel bírt, vendégeit akár dicsekvés képpen is itt fogadta. Ugyanakkor felsőlégúti betegségek esetén is tanácsos volt itt időzni, hisz a párás, meleg, sóval itatott levegő jót tett a beteg tüdőnek.
Később így lett a kulturális élet egyik közkedvelt színhelye is.
Szépségszalonunkban minden megtalálható, ami a régi narancsos kertek jellemzője volt: szépség, egészség, nyugalom és természetesen a narancsos kert.
Élvezzétek a szakembereink kényeztető kezeit, ahol minden kezelés mellé jár egy csésze illatos narancs tea.
Az Orangeribe minden hónapban megismerkedhetsz egy fával és megtudhatod jótékony hatását a bőrre.
- Enyhíti a szem alatti karikákat
- Felveszi a harcot az aknékkal
Az aknék kezelésében, megelőzésében is hatékony segítséget nyújt az alma, mind belsőleg, mind külsőleg alkalmazva. A gyümölcs A- és C-vitamin-, valamint cinktartalma a bőr egészségét biztosítja.
- Lassítja a bőr öregedését, ránctalanít
Az alma remek forrása a sejtvédő hatású C-vitaminnak és a flavonoidoknak, melyek rákmegelőző és gyulladáscsökkentő hatással bírnak, védik a bőrt a szabad gyökök okozta károsodástól, és késleltetik a mély ráncok keletkezését is
- Gyorsabb sebgyógyulást biztosít
Az almában levő C-vitamin serkenti a kollagén termelődését, amely látványos hatással lehet a bőrre nézve: rugalmasabb, simább, feszesebb felületet garantál, védettebb lesz az UV-sugárzás okozta ártalmaktól, és a hegek nyomait is halványítja, gyorsabb sebgyógyulást biztosít.
- A Q10 hatása
Feszesíti, egységesíti a bőrt.
1. Arcbőr letisztítása a bőrtípusnak megfelelő készítménnyel.
2. Gépi arctisztítás (Hidrogéndús vízterápia, mely eltávolítja az aktív oxigént, és ezáltal megállítja bőrünk szabad gyökök általi károsodását. Kíméletes tisztítás tejsavval, amely eltávolítja az elhalt hámsejteket, emiatt a legérzékenyebb bőrökön is biztonsággal alkalmazható. Szalicilsavval távolítjuk el az elhalt hámsejteket, faggyút, komedókat. Nyugtatja a szeborreás területeket, csökkenti a faggyútermelést. Hidratálás és tápanyagbevitel. Az oldat tápanyagai és hidratáló összetevői mélyen a bőr mélyére penetrálnak és hosszantartó hidratálást biztosítanak bőrünknek.)
3. Tonizálás
4. Mélyrétegű hidratáló koktél bőrtípusnak megfelelő készítménnyel
5. Tűnéküli mezoterápiával hatóanyagbevitel
6. Masszázs
7. Tápláló fátyol maszk
8. Befejező krém
9. Fényvédelem
1. Arcbőr letisztítása a bőrtípusnak megfelelő készítménnyel.
2. Peeling
3. Hidrogéndús vízterápia,mely eltávolítja az aktív oxigént, és ezáltal megállítja bőrünk szabad gyökök általi károsodását. A kezelés csökkenti a sejtek szabad gyökök általi károsodását és lehetővé teszi az egészséges sejtek képződését.
4. Tonizálás
5. Mélyrétegű hidratáló vitaminos gipsz maszk
6. Masszázs
7. Tápláló Fátyol maszk.
8. Befejező krém
9. Fényvédelem.
Válaszd ki a neked megfelelő formát és színt!
Füllyukasztás 4000Ft/db
Tökéletes ajándékot keresel, amivel kifejezheted figyelmességed kedvesed, vagy egy fontos személy felé?
Válaszd az ORANGERIE AJÁNDÉKUTALVÁNYT, mellyel a megajándékozott a kezelések széles skálájából választhat a fényűző arckezeléstől a pihentető masszázsig. Hozzáértő, képzett kezek és a legmagasabb minőségű termékek biztosítják a kikapcsolódást és a feltöltődés élményét. Meghitt környezetben gondoskodunk róla, hogy a kényeztető és pihentető kezelés után vendégünk megfiatalodva és felfrissülve hagyja el a szalont.